2014.december 14.
Advent 3. vasárnapja
A hét ünnepei (Eseménynaptár)
A járólapok lerakásáról ITT lehet képeket megnézni!
Az adventi időben hétköznaponként (hétfőtől-péntekig) reggel 6 órakor kezdődik a rorate szentmise! Szombaton nincs hajnali mise, csak este 18 órakor van szentmise! A vasárnapi miserend változatlan marad.
Befejeződött a járólapok lerakása, ezért kérjük a Kedves Híveket, iratkozzanak fel templom takarításra! A takarítás szombaton délután 1 órakor kezdődik! Előre is köszönjük a segítséget!
December 19 – ig tartós élelmiszereket gyűjtünk. Az adományokat a templom sekrestyéjében, vagy a plébánia irodán lehet leadni. Ezzel a konkrét cselekedeteddel is kimutathatjuk a szeretetünket Isten és szegény embertársaink felé. Az így összegyűlt élelmiszer csomagokat, a Karitász csoport ossza majd szét karácsony előtt a rászorulóknak!
Advent 4. vasárnapján, december 21 – én délután 16 órától a Polifónia Vegyeskar és Semmelweis Kamarazenekar közös karácsony előtti koncertje lesz templomunkban, majd Horváth Richárd polgármester úr, meggyújtja a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját.
A jövő vasárnap minden szentmisén, templomunk karácsonyi díszítésére kérjük a perselyadományokat!
A LELKI NAP december 22-én hétfőn este 18 órakor lesz. Kérjük az ifjúságot, és a felnőtteket, hogy jöjjenek el erre a Lelki napra. Akik nem végzik el a Lelki napon a szentgyónásuk, azok találjanak megfelelő időt a szentmisék előtt, vagy alatt, és végezzék el szentgyónásukat!
Isten éltesse közösségünk minden tagját, aki ma, vagy a héten fogja ünnepelni születés, vagy névnapját! Isten áldását és jó egészséget kívánunk nekik!