Pénteken este megtartottuk a TESTÜLETI ülést.
Tájékoztató hangzott el a templom külső-belső felújítási munkáinak helyzetéről. A járólap lerakása kivételével mindennel végeznek a jövő héten. A járólap a süttői kőbányából lett megrendelve, színe a lábazat színével harmonizál, attól kissé világosabb színű. A padok és a szobrok készülnek, a vetítővászon és a projektor beszerelése is folyik. Tegnap (pénteken) a digitális orgonát is beemelték a kórusra.
A felújításról KÉPEK itt tekinthetők meg!
A testület megbeszélte a szeptember 28–án, délelőtt 10 órakor tartandó bérmálás, templom és plébánia megáldásával kapcsolatos tennivalókat. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr fogja végezni a szentmisét, szertartást. A szentmise és a szertartás után állófogadás lesz az Ady Endre könyvtárban, melyre szeretettel várjuk majd a híveket. Az ünnepségre való tekintettel, kérjük a híveket, hogy mindenki ¾ 10 óráig foglaljon helyet a templomban. Segíteni fognak ebben a rendezők.