MA ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP VAN.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2019-ben
Marton Zsolt püspök úr, a Hatvan–Belvárosi Plébánia kisegítő lelkészévé nevezte ki Gedeon József nyugdíjas plébános urat, 2019. nov. 1 – jével. Fogadjuk őt szeretettel, és imádkozzunk érte!
November 19 – én (kedden) ÁRPÁD – HÁZI SZENT ERZSÉBETRŐL, november 21 – én, csütörtökön SZŰZ MÁRIA bemutatásának ünnepéről, november 22 – én (pénteken) SZENT CECÍLIÁRÓL emlékezünk meg.
Csütörtökön 17 órától SZENTSÉGIMÁDÁS, ZSOLOZSMA lesz, az 1. hét ZSOLOZSMÁJÁT imádkozzuk, majd SZENTMISÉT tartunk.
A szombat esti szentmisén Erzsébet kenyereket szenteltünk. Az elmúlt évhez hasonlóan, a kenyerek a templom két mellékoltárához lettek kitéve. A kitett kenyerek elvihetők. A kihelyezett adománykosárba tegyék majd az adományokat. A kenyerek kiváltásával a Karitász részére tudunk egy kis anyagi segítséget nyújtani és ebből ők tudnak majd élelmiszert venni a szegényeknek karácsonyra. Kérjük nagylelkű adományaikat! Adakozzunk jó szívvel a szegények javára!
Ezen kívül a mai vasárnap minden szentmisén, mi is csatlakozunk még az országos gyűjtéshez is, melyet a szegények részére ajánlunk fel. Tehát a perselyadományt is, a szegények megsegítésére kérjük!
A jövő vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja, Krisztus Király vasárnap lesz. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve, Krisztus Király vasárnapján, az Imacsoport vezetésével, Szentségimádást tartunk, 17 órától – 17: 45 óráig.Imádkozzunk együtt, és adjunk hálát Istennek!
Isten éltesse közösségünk minden tagját, aki ma, vagy a héten fogja ünnepelni születés, vagy névnapját! Isten áldását és jó egészséget kívánunk nekik!