MA ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP VAN.
Október 28 – án, hétfőn, Szent Simon és Júdás Tádé apostolokról, november 1-én (pénteken) Mindenszentekről, 2-án a halottakról emlékezik meg az egyház.
Október hónapból még négy nap van. Csütörtök este fél 6 órától végezzük, a hónap utolsó közös Rózsafüzér imádságunkat. Köszönjük a hívek közös imáját!
Október 28 – án, 18 órától a Hatvany Lajos Múzeum Könyvtártermében Marosán Csabát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház fiatal művészét hallhatjuk. Előadásának címe: „Humor az irodalomban”.
November 1 - én pénteken lesz Mindenszentek napja. Szentmisék 7 órakor és 18 órakor lesznek. Az esti szentmise után emlékezünk meg a halottakról.
November 2 – án szombaton, Halottak napján, szentmisék 7 órakor és este 18 órakor lesznek. Délelőtt 10:30 órakor Halottak napi megemlékezést tartunk a temetőben, majd síremlékeket szentelünk.
Aki a temetőt ájtatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1 – 8–ig minden nap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: szentgyónás, tiszta lelki állapot, szentáldozás, imádság a pápa szándékára. Akik Mindenszentek napján déltől – halottak napján éjfélig meglátogatnak egy templomot, kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozzanak el.
Mivel első péntek Mindenszentek napjára esik, ezért a betegek gyóntatására de. 10 órától kerül sor
November 5 – én kedden, este 17 órától BIBLIAÓRA lesz azoknak, akik többet szeretnének tudni a hitünkről, emberi életünkről. A beszélgetés a Hatvany Lajos Múzeumban lesz (Hatvan, Kossuth tér 12.) A beszélgetés témája: Milyen a jó, és a helyes ima.
Márton - napi táncház lesz, 2019. november 9 - én, szombaton 18.00 órától a Grassalkovich Művelődési Házban. A belépés ingyenes.
Isten éltesse közösségünk minden tagját, aki ma, vagy a héten fogja ünnepelni születés, vagy névnapját! Isten áldását és jó egészséget kívánunk nekik!