MA SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA VAN.
December 31 –én hétfőn, Szilveszter napja, az év utolsó napja lesz. Szentmise este 18:00 órakor lesz. Az év utolsó napján is adjunk hálát Istennek! A szentmisén éves beszámoló lesz, majd a szentáldozás után, TE DEUM énekkel adunk hálát Istennek a 2018. évért.
Január 1 – én Újév első napján, a Béke Világnapján, Szűz Mária Isten Anyjáról emlékezünk meg. Délután 17 órától 17: 45 óráig SZENTSÉGIMÁDÁST tart az IMACSOPORT.
Január 2–án szerdán NAGY SZENT VAZULRÓL és NAZIANZI SZENT GERGELYRŐL emlékezik meg az egyház.
Csütörtökön este 17 órától SZENTSÉGIMÁDÁS lesz és ZSOLOZSMA imádkozás lesz a KARÁCSONYI imafüzetből, majd SZENTMISÉT tartunk. Imádkozzunk együtt!
Pénteken lesz a hónap első pénteke. Vegyünk részt a szentmisén, és végezzük el a szentgyónásunkat. Gondoljunk Jézusra, aki életével fizetett a szabadságunkért.
Január 6 – án, vasárnap: VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSÉNEK lesz az ünnepe. A szombat esti és a vasárnapi de. 9 órai szentmisén, szenteljük meg a vizet.
Isten éltesse közösségünk minden tagját, aki ma, vagy a héten fogja ünnepelni születés, vagy névnapját! Isten áldását és jó egészséget kívánunk nekik!
Szeretettel kívánunk kegyelemben gazdag, Isten által megáldott újévet a kedves Olvasóknak és családtagjaiknak!